30 órás képzés

Integratív játékterapeuta jelöltek

Hajdu-Vig-Annabella

Hajdu-Vig Annabella
Bemutatkozás
Már fiatal korom óta segítő szakmában képzeltem el magam. Így kezdtem bele a gyógypedagógiai képzésbe, majd később a pszichológia alap- és mesterképzésbe is a Szegedi Tudományegyetemen. Gyógypedagógiai diplomám megszerzése után a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársaként rengeteg különböző gyermek és család útját volt lehetőségem
kísérni az óvodáskortól egészen az általános iskola végéig. Részt vettem a gyógypedagógiai és pszichológiai ellátásban, illetve a diagnosztikai munkában. Főállásom mellett a Hova
Tovább Tanoda program önkénteseként évekig támogattam hátrányos helyzetű diákokat az iskolai lemorzsolódás elkerülése érdekében. Jelenleg magánellátás keretén belül igyekszem
támaszt nyújtani a hozzám forduló családoknak a szegedi Mentaline Pszichológiai Stúdió
keretein belül. Az esetek sokszínűsége, a különböző életutak motiválnak újra és újra tudásom,
módszertani repertoárom folyamatos bővítésére és megújítására, hogy a gyermekekhez,
fiatalokhoz és családokhoz lehető legjobban illeszkedő, hatékony segítséget tudjam nyújtani.
Az élethosszig tartó tanulás, az önfejlesztés kiemelten fontos számomra.
Ez az út vezetett dr. Eigner Bernadett integratív játékterápiás módszeréhez és szemléletéhez.
A képzés megkezdése számomra egy ismertnek gondolt terepen számtalan új lehetőséget
mutatott, hogy, hogyan tudom megérteni, mit szeretnének a gyermekek kommunikálni a
játékokukon keresztül, és hogyan tudom őket a legtermészetesebb közegükben támogatni a
gyógyulásuk útján. Mindez kiegészül egy gazdag eszköztárral, a családokkal való integratív
munkával, mely a szülők aktív bevonásával valósul meg. A képzési folyamatnak még nem
érkeztem el a végére, mindemellett a mindennapi munkám során Bernadett támogatásával és
iránymutatásával igyekszem a gyakorlatba is beépíteni az eddig elsajátított módszereket és
szemléletmódot. Integratív játékterápiás megközelítéssel dolgozom a 3 és 10 év közötti
gyermekekkel (és családjaikkal) érzelmi- és viselkedészavarok, teljesítményzavarok,
alkalmazkodási nehézségek esetén.
Elérhetőség:
Telefon: +36-20-545-7120
Email: vig.annabella@gmail.com
Tanácsadás helyszíne:6725 Szeged, Hópárduc u. 4.
Honlap:https://mentaline.hu/szakembereink/hajdu-vig-annabella/

Király Ibolya

Az egyetemi egészségügyi és tanári diplomám megszerzését követően, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, család-és párterapeuta, neuroaffirmatív szemléletű szakemberként tevékenykedem. Képzésben lévő integratív játékterapeuta és videótréner vagyok. Az integratív játékterápia számomra a család holisztikus megközelítését jelenti, ahol a gyermek a játékon keresztül
kifejezheti önmagát és a szülők aktív részesei a terápiának. Nagyon hatékony módszer, hiszen egyszerre diagnosztikai és terápiás eszköz, lehetővé téve a gyermek természetes kommunikációján keresztül a feszültségoldást, megküzdést és feldolgozást. Jelenleg az SOS Gyermekfalu keretein belül dolgozom gyermekekkel, édesanyákkal és fiatal felnőttekkel traumatudatos módon. Család-és párterapeutaként családsegítőben és magánellátásban is tevékenykedek. A NAFT képzés során elsajátítottam neurodivergens gyermekek és felnőttek támogatásához szükséges módszereket, technikákat.


Elérhetőség:
Telefon: 06304668621
Email: ibolya.orban@t-online.hu
Tanácsadás helyszíne: 2750 Nagykőrös Nyereg u. 3/aHajdu-Vig Annabella

Moldoványi Eszter

Moldoványi Eszter vagyok, pszichológus és háromgyermekes édesanya. A hozzám forduló családokat az integratív játékterápia eszköztárával segítem a kiegyensúlyozottabb mindennapok megteremtésében. A közös munka során partnerként tekintek a szülőkre, akiknek aktív közreműködése, önreflexiós készsége, a változás egyik legfőbb mozgatórugójává válik. Célom, hogy gyermekük mélyebb megértése, a ráhangolódás, játékosság és érzékeny válaszkészség fejlesztése által a szülők egyre kompetensebbnek érzik magukat.

dr. Eigner Bernadett integratív játékterápiás képzésén veszek részt. Az integratív játékterápia módszere azért nőtt igazán a szívemhez, mert sokszínű, gyakorlati eszköztárral segíti a szülő-gyerek kapcsolat fejlődését. A játék itt diagnosztikus és terápiás eszköz, miközben a gyermek azt éli meg, hogy szabadon játszhat, kijátszhatja örömét, bánatát. Vallom, hogy egy boldog gyermek neveléséhez nem kell tökéletesnek szülőnek lenni, „elég jó”-nak lenni bőven elég.

Elérhetőség:
Telefon: +36-30-847-2610
Email: meszter3@gmail.com
Tanácsadás helyszíne:
Budapest, Vác, Veresegyház
 Bóbita Okosda: 1047 Budapest, Attila u. 156-158
 Kisfüge Mozgás- és Fejlesztő Stúdió: 2112 Veresegyház, Budapesti u. 3. 2112
 MotiVÁCió Központ: 2600 Vác, Galamb köz 5.
(Csak felnőttek számára: Antropos Mentálhigiénés Módszertani Központ 1096 Budapest, Üllői út 119)
Honlap:-

 

Nete Kinga Cristina

Nete Kinga Cristina vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Alap és
mesterképzésemet a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szereztem, a Pszichológia és Neveléstudományok  Karán. Egyetemi éveim után, mesterképzésem alatt, már elkezdtem dolgozni mint gyógypedagógus hagyományos iskolában, alapítvány-nál, majd a „Kozmutza-Flóra” Hallássérültek Speciális Iskolájában, ahol jelenleg is dolgozok, 2008 óta. Érdeklődésem már első években a gyerekek felé irányult, a fejlődési zavarokra, fejlesztési lehetőségekre, hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésére és a gyerekek és szüléik jóllétére. Az Álomkereső élménypedagógia képzés, mely az érzelmi intelligencia és szociális
készségek fejlesztésére kialakított egy játékos, csapatépítő programot, volt egy első mélyebb lépés a gyerekek játékvilága felé. Többször is alkalmaztam gyerekcsoportoknál és felismertem már akkor, hogy a játéknak van egy varázs ereje mely segítségével sokszor csodákra képesek a gyerekek, akárcsak a mesehősök. Időközben saját gyerekeim is megszülettek és ismét a játék, a kapcsolódás, egymásra hangolódás több figyelmet kaptak.

2022-ben ismertem meg Eigner Bernadett-et és az alaposan kidolgozott, csodás integratív Játékterápiás módszert, melyet úgy érzem eddig is kerestem, szóval megtaláltam a megfelelő utat mely-el több gyereken és családon tudnék segíteni. Az integratív Játékterápián keresztül a szülők és a gyerekek közelebb kerülhetnek egymáshoz, jobban megismerhetik/megérthetik egymást és együtt letudják győzni a mesebeli sárkányokat melyek a mindennapokat annyira megtudják nehezíteni. Nem egy könnyű folyamat, de biztatom a szülőket, hogy merjenek elindulni ezen az úton és segítek felismerni a problémás, aggasztó, furcsa viselkedéseknek, érzelmeknek a rejtett hátterét. Sokszor háttérbe szorulnak olyan rejtett érzelmek melyek nem tudnak teret kapni, vagy a gyerek nem tudja még verbálisan kifejezni, ezeket együtt, játék közben közös munkával fel tudjuk ismerni, meg tudjuk érteni és könnyíteni, változtatni tudunk a gyerek-szülő és család jóllétén. Láttam ahogy a családi kapcsolatok mérföldköveket tudnak változni és mind ezt játszva, hiszen ez a legmegfelelőbb út a gyerekek felé, ezáltal tudnak megnyílni, kapcsolódni a szüleikhez, fejlődni és megküzdeni a nehézségekkel és a problémákkal. A játék megadja a lehetőséget, hogy igazán közelebb kerüljünk egymáshoz, és a gyerekednek ez a legfontosabb, hogy légy ott vele szívvel, lélekkel, bekapcsolódva a játékába, a világába.

Elérhetőség:
 Telefon:+40753153941
 Email: nete_cristina@yahoo.com
 Tanácsadás helyszíne:Gruia utca 51 szám, Kolozsvár, Erdély (Románia)
Honlap:https://www.facebook.com/share/1Cqyx5qUtW/

Pájer Lilla

Pájer Lilla vagyok, okleveles pszichológus, képzésben lévő tanácsadó
szakpszichológus, autogén tréning relaxációs gyakorlatvezető. Egy
szentendrei óvodában dolgozom óvodapszichológusként. Amiben segíteni
tudok: nevelési tanácsadás, szorongás kezelése, stressz kezelés
gyerekeknek és felnőtteknek. Gyerekekkel alapvetően művészetterápiás és
játékterápiás eszközökkel dolgozom. Felnőtteknek tartok autogén
tréninget is.

Elérhetőség:
Telefon: 06202623800
Email: lillapajer@gmail.com
Tanácsadás helyszíne: Szentendre, Bükkös Part 61.
Honlap:https://b61kozpont.hu/pszichologusok

 

Varga Eszter

Varga Eszter, mentálhigiénés segítő szakember vagyok. Az első gyermekem megszületése után érett meg bennem az elhatározás, hogy gyermekeknek és családjaiknak szeretnék segíteni a jövőben.
Ahhoz, hogy ezt hatékonyabban tudjam végezni, beíratkoztam az Szegedi Tudományegyetem Pszichológia szakára, hogy ott bővítsem elméleti tudásom – jelenleg az alapképzésban veszek részt. Közben megszületett a második gyermekem és immár kétgyermekes anyukaként még inkább megerősödtem küldetéstudatomban, és kerestem a lehetőséget, hogy az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati tudásomat is gyarapíthassam. Így találkoztam Dr. Eigner Bernadett integratív játékterápiás módszerével és képzésével, melyet jelenleg folytatok. Közben elvégeztem Prof. Dr. Vass Zoltán által jegyzett Rajzelemzési tanácsadó tanfolyamot, mert nagyon hasznos eszköznek találom a szakmai munkám során mind a gyerekek mind a felnőttek körében. Anyukaként azt tapasztalom, hogy mind a korai időszakban, mind az azt követő fejlődési szakaszokban a családok lépten nyomon szembesülnek olyan nehézségekkel, amelyekre még nincsen
– mert nem is feltétlenül lehet – megoldási mintájuk. Ezért vagy elkeseredetten bújják az internetet
és más szülők által bevált gyakorlatokat igyekeznek magukra szabni – sokszor sikertelenül és kudarcok árán -vagy sodródnak az eseményekkel, mintegy távolról szemlélve, hogy a családon belüli folyamatok kicsúsznak a kezeik közül. Mindkét esetben lehet az a megélésük, hogy egyszer csak arra ébrednek, hogy valami nem jó irányba haladt és specifikusabb segítségre van szükség. Az integratív játékterápia pont az integratív jellege miatt nagyon hasznos segítség lehet ebben a
helyzetben, hiszen a gyermek tünete mögött rejtőző okokat keresi, és az egész család működését
szemléli. A családdal folytatott közös munka rendszerszintű változást eredményezhet, ami hosszabb távon hat, erősíti a családi egységet és sok szempontból pozitív megerősítést ad a család különböző tagjainak.
Jelenleg mentálhigiénés segítői kompetenciahatárokon belül tudom vállalni 0 – 10 éves korú
gyermeket nevelő családok segítését ezzel a szemlélettel Kecskemét és környékéről, amennyiben a
gyermek viselkedési és érzelemszabályozási problémákat mutat otthon vagy az intézményben.

Elérhetőség:
 Telefon: +36-30-846-0314 
 Email: eszter.varga@hotmail.com 
 Tanácsadás helyszíne:6000 Kecskemét