Gyermekterápiák, fejlesztés-saját módszereim
https://kapcsolatszerviz.hu/vizsgalo-es-terapias-modszerek/
Dr. Eigner Bernadett vagyok, neveléstudományból és pszichológiából is doktoráltam, analitikus gyermekterápiát tanultam, pszichopedagógusként játékterápiával és szülői tanácsadással segítek az érzelmi, viselkedési, alkalmazkodási gondokkal küzdő gyermekeknek és családjuknak. Gyerekeknek érzelmi, viselkedési és beilleszkedési problémákban, szülőknek nevelésben segítek, és abban, hogy ismét harmonikus legyen a szülő-gyerek kapcsolat.
Két, már „felnőtt” gyermek anyukája vagyok. Annak idején nekem is jól jött a tündéri gyerekorvos doktornéni, a gondos védőnő, az óvónénik, a logopédus, az osztályfőnökök munkája, segítsége, a velük való szoros kapcsolat és együttműködés. Világéletemben emberekkel, gyerekekkel, szülőkkel és családokkal foglalkoztam, érdekelnek az emberek problémái, gondjai, igyekszem a legjobb tudásom szerint segítséget nyújtani, megértést, odafigyelést, közös gondolkodást kínálva. Azt vallom, hogy a szülő ismeri legjobban gyermekét, ezért ő tudja azt is, mi a legjobb neki, én legfeljebb a partnere lehetek, ha úgy érzi, kell valaki, akivel átbeszélheti a dolgokat, vagy ha épp kicsúszott a lába alól a talaj.
Hiszek a játék erejében, a játékos, humoros hozzáállásban, amikor néha az ember önmagán is képes nevetni. A gyerekekkel is a játék nyelvén beszélek elsősorban, igyekszem (újból) gyerekként belehelyezkedni az ő világukba, hiszen csak egyenrangú kapcsolatban lehetünk bizalommal egymás iránt, és oszthatja meg velem titkait, bízhatja rám gondjait, félelmeit, a rosszat és a jót is. A közös játékba sokszor bekapcsolódik a szülő is.
Elsősorban érzelmi-és viselkedészavarokkal, teljesítményzavarokkal, beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkozom, születéstől kb. 10 éves korig. A családdal, a szülőkkel szoros együttműködésben dolgozom, a gyermek terápiája mellett szülőkonzultáció, családi kupaktanács, családlátogatás módszereivel, kicsiknél anya-baba konzultációval. A nevelési intézményekben is megfigyelem a gyermeket, ha a szülővel együtt ezt fontosnak tartjuk. Analitikus gyermekterápiával, játékterápiával, komplex korai fejlesztéssel, viselkedésrendezéssel, nagyobb gyermekeknél gyermekterápiával, kognitív viselkedésterápiás módszerrel segítek. Ha a gyermek figyelmével, túlzott aktivitásával, mozgékonyságával, vagy ellenkezőleg, azzal van gond, hogy nagyon magába zárkózik, szorong, lemarad a fejlődésben, nevelési, fegyelmezési gondok vannak vele, különböző tüneteket mutat (visszahúzódó, rágja a körmét, bepisil, nehezen alszik, rosszul eszik, nyugtalan, fél, sok konfliktusa van társaival stb.), akkor bizalommal fordulhat hozzám a szülő.
Alkalmazott módszereim:
Pszichopedagógiai terápia, gyermekterápia
Tanulási, magatartási nehézségek esetén fel kell tárni az esetleges elmaradásokat, nehézségeket, képesség- és részképesség-zavarokat, majd célzott fejlesztő foglalkozásokkal pozitív változásokat elérni. Ha problémák vannak a gyermek fejlődésével, nevelésével, viselkedésével, beilleszkedésével, annak nagyon sok oka, és következményes tünete is lehet, ezért gondosan kell eljárni, hogy pontos diagnózis után a megfelelő eljárásokat alkalmazhassuk. Sokszor az iskolai kudarcok, teljesítményproblémák mögött lelki tényezők, félelmek, traumák húzódnak, és van, amikor ennek organikus oka van.
Játékterápia
egyéni játékterápia, integratív játékterápia: gyermek, szülő, terapeuta együtt
A játék a gyermek legfontosabb kifejező eszköze, ezen keresztül tudja elmondani örömeit, bánatait, oldani tudja félelmeit, szorongásait, kezelni tudja a konfliktusokat, nehézségeket – ehhez sokszor szüksége van egy tapasztalt játszótársra, aki a játék világában jártas játékterapeuta. A közös játékban fény derül a problémák lényegére, és közösen keressük meg a megoldásokat. Gyermek és terapeuta, de nagyon sokszor inkább gyermek-anya-terapeuta hármasa. Csecsemőkortól egészen kisiskolás korig
Fejlettség, képességek felmérése
A gyermek megismerése általában a terápiás folyamat első részének tekinthető. Ehhez különböző játékos és rajzos, mesés vizsgálatokat alkalmazok, veszek fel a gyermekkel, illetve a gyermekkel és szülővel is vannak közös játékos, rajzos helyzetek, melyeket megfigyelve, kielemezve célzottabb segítséget tudok adni a probléma megoldásában.
Szülőkonzultáció, szülő-gyermek terápia
A szülőkonzultáció a gyermek egyéni terápiája mellett párhuzamosan folyik, általában kétheti gyakorisággal. Célja a gyermek jobb megértése, a jobb szülővé válás. Az integratív játékterápia során szülő és a gyerek közösen vesz részt a terápiában, mely főleg együtt játszást jelent. A szakember jelenlétében és segítő részvételével zajló közös játék során a szülő-gyerek kapcsolat szinte észrevétlenül javulhat a közös, elmélyült játékban, a kreatív, alkotó tevékenységekben, az együttműködés során egyre javul az egymásra figyelés, a harmónia, a megértés, és megszűnnek a nehézségek.
Nevelési tanácsadás
Ha bizonytalan abban, hogy jó szülő-e, ha nem mindig tudja, nevelési elvei és módszerei valóban gyermeke fejlődését szolgálják-e, ha gyermekével nevelési problémák adódnak, ha fegyelmezetlen, ha visszafelesel, ha nehezen kezelhető, ha nem fogad szót, ha nem találják a hangot, akkor egyénre szabott tanácsot adok a nevelési stílust, módszereket illetően.
Életvezetési konzultáció (néhány alkalmas szülőkonzultáció)
Ha úgy érzi, nem is gyermekével van igazán gond, hanem szülőként összecsaptak a feje fölött a hullámok, vagy éppen zsákutcába jutott, segítek!
Anya-baba kapcsolat segítése
A másállapot mindenkinek egy teljesen más állapot, amely sok örömöt tartogathat, de érezheti magát a babát váró kismama nagyon elveszettnek, szorongást, félelmeket érezhet, kétségei lehetnek saját szerepével való megfelelésével kapcsolatban, aggódhat, hogy mit hoz a jövő majd ebben a megváltozott helyzetben. Adódhatnak a terhesség alatt a rossz közérzet mellett egyéb problémák is, például a veszélyeztetett terhesség, vagy egyéb fizikai problémák, betegségek. Van, hogy nem, vagy nem igazán érez a kismama támogatást várandóssága alatt. Az ilyen, és hasonló gondokat át tudjuk beszélni, megoldani.
Anya-baba kapcsolati konzultáció
Szülés után, amikor a kismamának bármilyen aggodalma, félelme van, kisbabája nem jól fejlődik, vagy valami nincs rendben, például alig eszik a baba, vagy éppen túl mohón, túl sokat alszik, vagy éppen túl keveset, akkor már akár egy alkalmas konzultáció is segíthet feltárni a nehézségek lelki hátterét, és megszüntetni azokat.
Anya-baba terápia
Amikor súlyosabbak a problémák, nehezebben megoldhatóak, elhúzódóak, vagy nagyon mélyre kell ásni, akkor a hosszabb időtartamú, több találkozási alkalmat magába foglaló terápiát ajánlom. A konzultációban és a terápiában az anya és a baba együttesen jelen van, illetve vannak alkalmak, amikor az anyukával külön is találkozom és foglalkozom.
Kapcsolat
Dr. Eigner Bernadett
+36 30 932 7050